Elégetni, ami hajt
Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna velünk, ha. Valószínűleg semmi, túl hamar tele lett volna a lelkünk harmadfokú égési sérülésekkel. De felesleges ezen agyalni, így is szétrágtam már a szám, ahogy a képeit nézegettem, hogy milyen boldogok vagytok együtt. Vagyis annak tűntök.
Nem terveztem, de késő, úgy csapódtunk egymásnak, hogy azóta is a tengelyem körül pörgök, mint egy részeg balerina. Úgy felejtettem el, hogy nem szabadna veled lennem, mint a mókusok, hogy hova rejtették a nyáron begyűjtött mogyorójuk 70%-át. Aztán én is rájöttem, hogy hova tettem a józan eszem, mert hűvösebb lett, amikor elmentél.
Egy pezsgőtabletta vagy, aki meglepetten oldódott fel bennem úgy, hogy aztán mindketten csak épphogy elfojtsunk egy káromkodást, amit felfognak a fák ágai. Egy „huh, ezt nem gondoltam volna” vagy. Egy ideges nevetés a vonal másik végén, én meg egy „mennem kell, sok dolgom van.” Ez persze egy kegyes hazugság magammal és veled szemben is. Egy hangüzenet vagy, amit nem nyitok meg, én meg egy el nem olvasott levél. Te vagy az apróbetűs rész a tárgyleírásban, amiben benne van, hogy fájdalmat, fejfájást és napokig tartó bódultságot okozhat, rövid távú használat után is, de persze ezt nem olvastam el.
Amikor a tűzijátékot fellövik az égre, hatalmas lendülettel csapódnak egymásnak a részecskék, mintha csak dodzsemeznének. Így ütköztünk mi is. Kicsit azt érzem, hogy nem véletlen alakult ez így, hanem szándékosan csapódtál belém, hogy cinkosokként nézzünk össze az ütközésnél, és aztán mindentudóan tovább hajtsunk.
Amikor meghallod a robbanást az égen, azt is feltételezhetnéd, hogy puskaropogást hallasz. Összehúznád magad a sarokban, behunynád a szemed, és betapasztanád a füled. Én sajnos mindig is túl kíváncsi voltam, nem tettem ezt. „Aki megízlelte a szárnyalást, égre szegezett szemmel jár a Földön”, mondta a jó öreg Da Vinci, és milyen igaza volt. Felnéztem az égre és varázslatos volt. Only if for a night, hát legyen.
Háttal ültem neked, belesimulva a körvonalaidba, hogy addig se kelljen a szemedbe néznem, és addig néztem, ahogy tündérporral írnak az égre, amíg vibrálni nem kezdett a szemem. Megtöröltem, de amikor visszafordultam te nem voltál már ott. Arra gondoltam, hogy vajon hova hullhat a hamu, ami utánunk maradt.
Egyszer munkások tisztították a cserepeket a tetőnkön, és azt mondta az egyik, hogy tele van hátrahagyott kerozinnal. A repülőknek minden leszállásnál el kell égetniük az üzemanyagot, hogy ne robbanjanak be, de ez nem tűnik el teljesen, lebeg, majd lehullik a Földre. Te is el akartad még égetni azt, ami hajt, de aztán rájöttél, hogy nem szabadulhatsz meg mindentől, ami te magad vagy.
Még mindig az arcomat fogom a robbanás után. Te már felálltál, porolod a ruhád és imbolyogsz felé. De egyvalamitől nem tudsz szabadulni: hogy akárhogy is próbálkozol nem kőbe vésni a szabályokat, csak hétszer lehet félbe hajtani, akkor is, ha papírlap a lelked.
A többi te maradsz.
