Az önszeretet igazi jelentése
Az önszeretet nem csak abban képes megnyilvánulni, hogy miután ünnepek után a tükörbe nézel, az mondod, hogy „elfogadom a testem jelen pillanatban is”. Nem csak azt jelenti, hogy elfogadod a rést a fogaid között. Ennél azért összetettebb.
Elmondhatod magadnak, hogy milyen dögösen áll rajtad a szilveszteri bulira felkapott kisfeketéd. Listát készíthetsz arról, hogy milyen remek tulajdonságokkal rendelkezel, leírhatod egymás alá százszor, hogy értékes vagy, olyan ember, aki megérdemli mások szeretetét. Elmondhatod a tükörképednek, hogy mindenre képes vagy, és az összes akadályt legyűröd, ami az utadba kerül.
De ezek mind nem számítanak, ha csak szavak és nem úgy viselkedsz, hogy a tetteid is alátámasztják, hogy valóban hiszel magadban.
Az önszeretet ugyanis több annál, mint hogy szépen beszélünk magunkról és pozitív dolgokat hintünk el a negatívok helyett.
Ha azt mondod, hogy szereted magad, de mindig visszafutsz ahhoz az emberhez, aki érzelmileg kizsigerel, vagy ha nem foglalkozol a testeddel, csak szar kajával tömöd és közben éjjel-nappal dolgozol, csak azért, hogy bizonyíts magadnak, akkor nem igazán beszélhetünk önszeretetről.
Mert a szeretet arról szól, hogy figyelek a másikra és törődöm vele. Adott esetben magammal.
Az önszeretet megnyilvánul abban, hogy eljárok mozogni, nem azért, hogy szupervékony legyek, hanem, mert figyelek a testem jelzéseire és tudom, hogy törődnöm kell vele, ha még X néhány évet ez lesz az otthonom. Az önszeretet nem az, amikor önzőnek érzem magam, amiért a szombat esti buli helyett a kádban fekszem és relaxálok, hanem az, hogy bűntudat nélkül teszem azt, amire a lelkem vágyik. Hiszen hogy tudnék másnak segíteni, ha az én lelkem is zavaros?
Az önszeretet néha egyenlő a nemmel. Azzal, hogy ki tudom mondani, hogy mit nem akarok, még akkor is, ha nem vagyok azzal tisztában, hogy mi az, amire igazán vágyom.
Az önszeretet az, hogy teret és időt adok magamnak. Hogy nem utálom magam, ha elfáradtam és semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy arccal befeküdhessek az ágyamba. Az önszeretet engedi, hogy elég legyek saját magamnak, ugyanakkor mindig fejlődésre ösztökéljen.
Az önszeretet megtanít arra, hogy bizony vannak helyzetek, amikből tovább kell sétálni, hogy mindig lesznek emberek, akik nem fogják látni az értékeink, de jobb is, ha mennek. Döntés arról, hogy fel tudok állni, és nem kell hátra néznem.
Az önszeretet az, amikor tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de magamhoz ölelem és elfogadom a tökéletlenségeimet.
Nem azt mondom, hogy nem fontos az, hogy hogyan beszélsz magaddal. Dehogynem fontos!
Azonban ez is akkor működik, ha látod, hogy a cselekedeteid alátámasztják a szádat elhagyó „szeretleket”.
És miért ne lehetne így?
